Mozgásfejlesztés és lovasoktatás
Magamról
10 éves koromban kezdtem el versenyezni díjlovaglásban, és az évek során szép eredményeket értem el hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Bár a versenysport sokat adott nekem, idővel a hangsúly a teljesítményről a lovakkal való együttműködésre helyeződött át. Egészen fiatalon kiderült, hogy könnyen teremtek kapcsolatot a gyerekekkel. Nagy öröm számomra látni, ahogy a gyerekek lassan megnyílnak a lovak felé, bizalmat építenek ki velük, és végül a
legkisebb félelem nélkül élvezik a lovaglást a legnagyobb állatok hátán is.
Lovasoktatás kezdő szinttől a versenyzésig
Szeretettel várom a hozzám forduló lovasokat kezdő szinttől a haladó szintig. Ha valakinek a díjlovaglás az álma, örömmel segítem az oda vezető úton, a rajtengedély vizsgára való felkészüléstől a továbblépésig. Az oktatás magyar és angol nyelven egyaránt elérhető. Nagy örömmel támogatom a legfiatalabbaktól a felnőtt lovasokig mindentanítványomat. Célom, hogy mindenki megtalálja a saját útját a lovaglásban. Hiszem, hogy a lovaglás jóval több, mint a nyeregben töltött idő. Fontos számomra, hogy a tanítványaim átfogó tudást szerezzenek a lovak ápolásáról, gondozásáról, valamint a lovaglás előtti és utáni teendőkről is, és így magabiztos, tudatos és felelősségteljes lovasokká váljanak.
Támogató és fejlesztő foglalkozások
Számomra a lovaglás nemcsak sport és szenvedély, hanem egy különleges lehetőség a lelki és személyes fejlődés támogatására is. Nemcsak azokkal foglalkozom, akik szeretnének megtanulni lovagolni, hanem azokkal is, akik valamilyen nehézséggel, elakadással érkeznek hozzám a lovardába. A lóval való együttlét segít a testi, lelki és szociális fejlődésben, és különösen hatékony a mai kor kihívásainak kezelésében. Óvodás kortól egészen a felnőttkorig segítem a hozzám fordulókat – legyen szó szorongás oldásáról, önbizalomhiányról, tanulási vagy viselkedési nehézségekről, agresszivitásról, figyelemzavarról vagy akár feldolgozatlan traumákról, például szülők válásáról vagy halálesetről. A felnőttek leggyakrabban egy túl stresszes időszak közepén keresnek fel: amikor túl sok a feszültség, nehéz kilépni a mókuskerékből, kevés idő jut saját magukra, vagy egyszerűen csak szeretnének egy kicsit lelassulni és kiszakadni a hétköznapok sodrásából.Hiszem, hogy a lovak különleges érzékenységükkel és őszinte visszajelzéseikkel biztonságos teret teremtenek a fejlődéshez, az önismerethez és a belső egyensúly
megtalálásához.
Gyerekkorom óta különleges kapcsolat fűz az állatokhoz. Mindig sok állat vett körül, ennek ellenére minden beteg és elesett állatot haza szerettem volna vinni. A lovak iránti szeretetet édesapámtól örököltem: vele jártam Sóskútra, figyeltem, ahogy lovagol, én pedig eleinte inkább a földről csodáltam ezeket a csodálatos állatokat.
Az alapok elsajátítása után Pachl Péter díjlovas edzőnél kezdtem el a díjlovaglás fortélyait tanulni. Körülbelül tízéves koromtól versenyezni kezdtem, és számos szép eredményt értem el. Tizennyolc évesen azonban, amikor első szerelemlovam egy súlyos járvány következtében elpusztult, sok minden átértékelődött bennem, és búcsút mondtam az aktív versenyzésnek.
Eredmények, amelyekre a legbüszkébb vagyok:
- 2005 és 2006: Póni korosztályos Európa-bajnokság
- 2008: S kategória győztese, Fót Nemzetközi Verseny
- 2009: Országos Korosztályos Junior Bajnok
- 2009: 15. helyezés, Junior Európa-bajnokság, Ermelo
Édesapámmal közösen tenyésztettünk egy lovat, és 2013-ban megszületett a második szerelemlovam. Rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy már kettő ilyen különleges ló is része lehetett az életemnek. Suena nevet kapta, és a mai napig nagyon fontos része az életemnek. Ekkor már nem a versenyzés volt a fontos, hanem az együtt megélt élmények. Korábban még sosem képeztem ki lovat, de a közös utunk minden várakozásomat felülmúlta.
Az érettségi után lovasedzői végzettséget szereztem, valamint I. és II. regisztrációs vizsgát tettem. A Semmelweis Egyetemen humánkineziológia szakon diplomáztam, majd elvégeztem a gyógymasszőr és sportmasszőr képzést. Ezt követően radiológiai asszisztens, valamint CT–MR operátor képesítést is szereztem.
Több éven keresztül a VetScan Kisállat Diagnosztikai Központban dolgoztam, ahol kisállatok MR-vizsgálatát végeztük.
Szinte minden szabadidőmet a lovak között töltöttem: lovaglással és oktatással. A Petneházy Lovardában és az Aranypatkó Lovardában kezdő lovasokat tanítottam, emellett díjlovas órákat is vezettem. Mindig könnyen és természetesen találtam meg a közös hangot a gyerekekkel.
2021-ben, majd 2023-ban megszülettek gyermekeim, és ez idő alatt elvégeztem az alternatív képességfejlesztést lóháton, a mozgásfejlesztést lóháton, valamint a beszédindítást lóháton célzó képzéseket. Ekkor tudatosult bennem igazán, mennyire közel áll hozzám a problémákkal küzdő gyermekek és családjaik segítése, és hiszem, hogy ez az én utam.
Fedezd fel a lóval való kapcsolódás csodáját!
Mozgásfejlesztés és Alternatív képeszségfejlesztés Lóháton
A lovak különleges állatok: jelenlétük nyugtató, kommunikációjuk egyedi, mozgásuk pedig harmonizáló hatással van a gyermekekre. A lóval való együttlét támogatja a testi, lelki és szociális fejlődést, és különösen hatékony a mai kor kihívásainak kezelésében.
A lóháton végzett mozgásfejlesztés sokkal intenzívebb a földön végzett tornánál. A ló folyamatos, ritmikus mozgása állandó alkalmazkodásra készteti a gyerekeket, így fejlődik az egyensúlyérzék, a koordináció és a testtudat. A teljes test folyamatos munkája komplex, miközben az élmény motiválja a gyerekeket, hogy aktívan és örömmel vegyenek részt. A ló azonnali visszajelzései gyorsítják a fejlődést, amit a földön végzett gyakorlatok kevésbé biztosítanak.
Az általam kínált foglalkozások és módszerek kiegészítő fejlesztési lehetőségek, amelyek más segítő szakmák — például gyógypedagógiai, pszichológiai vagy egyéb terápiás ellátások — munkáját támogatják, nem pedig helyettesítik azokat. A programok nem minősülnek terápiás eljárásnak, hanem az együttműködésen alapuló, komplex szemléletű fejlesztő munkát segítik.
VarázsLÒ - Kistörpe
– 3 éves kortól, beszédindítás
A beszédindítás módszere a lovaglást és a kommunikációt ötvözi, hogy a gyerekek játékos, biztonságos környezetben fejlesszék beszédkészségüket, koncen-trációjukat és kifejező-képességüket.
A ló érzékenyen reagál a testbeszédre és a belső állapotra, így a gyermek megtanulja a tiszta, határozott kommunikációt. A szavak és mondatok gyakorlása a lóval való interakcióval párosul, ami motiváló és élményszerű tanulást biztosít, segítve a szókincs bővítését, a szociális és érzelmi készségek fejlesztését.
SzárnyaLÒ – Óvodások
A program az alábbi területeken nyújt támogatást:
- Megkésett beszédfejlődés
- Mozgásfejlődés elmaradása, koordinálatlanság
- Figyelemzavarok, koncentrációs nehézségek
- Iskolaéretlenség, beilleszkedési nehézségek
- Magatartási és viselkedési zavarok (dacos magatartás, túlzott agresszió, szorongás, ADHD, ODD)
- Trauma feldolgozása (válás, költözés, haláleset)
- Bepisilés, bekakilás
TanuLÒ – Kisiskolások
Támogatást nyújt a következő problémák esetén:
- Tanulási nehézségek: diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia
- Beilleszkedési nehézségek
- Magatartási és viselkedési problémák, szorongás, önbizalomhiány
- Koncentrációs és mozgáskoordinációs nehézségek
- Érzelmi és indulatkezelési kihívások
- Trauma feldolgozása
MotiváLÓ – Kamaszok
A kamaszkor testi, érzelmi és társas kihívásai gyakran szorongást, önbizalomhiányt vagy dacos viselkedést eredményeznek.
A lóval való együttműködés során a fiatalok megtapasztalják saját határozottságukat, megtanulják érzelmeiket kezelni, felelősséget vállalni, és egy biztonságos, ítélkezésmentes közegben kipróbálhatják magukat. A ló tükrözi belső állapotukat, így könnyebben észrevehetik a feszültségeket, megtanulják a stressz- és szorongáskezelést, miközben önbizalmuk és szociális készségeik is fejlődnek.
RelaxáLÓ – Felnőttek
A felnőttek gyakran stresszes időszak közepén keresik a kapcsolatot a lovakkal. A tréning lehetőséget ad a jelen pillanat megélésére, a nyugalom és feltöltődés megtapasztalására, miközben a lovak inspiráló jelenléte segíti a stresszoldást, a fókusz visszanyerését, és a saját igényekhez való kapcsolódást.
Milyen készségeket fejleszt a lóval való találkozás és lovaglás?
- Figyelem és koncentráció: A lovardában világos szabályok vannak, amelyek megtanulása és betartása fejleszti a fókuszt és a felelősségtudatot.
- Önbizalom: A ló érzékenyen reagál a gyermek belső állapotára, a testbeszédére és határozottságára. A biztonságos együttműködés élménye erősíti a „képes vagyok rá” érzést.
- Kommunikáció: A ló a testbeszédre és a belső állapotra reagál, így a gyermekek megtanulnak tisztán, határozottan és érthetően kommunikálni, akár szavak nélkül is.
- Érzelmi szabályozás: A ló azonnali visszajelzései segítenek felismerni és kezelni a saját érzelmi állapotokat, fejlesztve az önkontrollt.
- Szorongás kezelése: A ló nyugodt jelenléte, a ritmikus mozgás és a visszajelzések segítenek a feszültség oldásában és a magabiztosság növelésében.
- Egyensúly és koordináció: Lovon ülve a gyermek folyamatosan alkalmazkodik a ló mozgásához, finomítja testtartását, koordinációját, ami a mindennapi mozgásban is előnyt jelent.
A foglalkozások menete
A lovas mozgásfejlesztés minden esetben egyéni igényekre épül, biztonságos és támogató környezetben.
- Az első találkozás a szülővel történik, amely során részletes anamnézis felvételre kerül sor (kb. 30 perc). Ez az alapja a személyre szabott fejlesztési tervnek.
- A második alkalomtól a foglalkozások 45 percesek. Az órák
nem csupán a lovon töltött időt jelentik, hanem egy komplex,
élményalapú folyamatot:
- Ismerkedés a lóval – kapcsolatépítés, bizalom kialakítása
- Előkészítő tevékenységek – felszerelés előkészítése,a lò tisztítás,
gondozásában való részvétel
- Játékos, fejlesztő feladatok a lovon –
- Levezetés, elköszönés a lótól
A lóval való előkészítő és záró tevékenységek ugyanolyan fontos részei a fejlesztésnek, mint a lovon végzett gyakorlatok, hiszen erősítik a felelősségérzetet, a szabálykövetést és a kapcsolatot az állattal.
Erstelle deine eigene Website mit Webador